Színes programmal ünnepeltük meg a magyar népmese napját.
A rendhagyó program közös megnyitóval indult, amelyen az 1-4.
osztályok valamennyi tanulója részt vett. A bevezető előadást Fodor Éva, az iskola
igazgatóhelyettese tartotta, témája pedig a népmese története, valamint a népmesegyűjtés
atyja, Benedek Elek bemutatása volt. Ezután meseolvasás, játékos kvíz, rajzolás és mesenézés
következett. Az osztályok két csoportra oszlottak: az első és második osztály A rátóti
csikótojás, a harmadik és negyedik osztály pedig A csillagszemű juhász című meséből készült
fel. Azok a tanulók, akik ügyesen szerepeltek a humoros kvíz megfejtésében, jutalomban
részesültek, de ezen a napon senki sem ment haza ajándék nélkül. A versenyben legtöbb
pontot elért gyerekek, külön jutalomban részesültek: a Cseperke című könyvet kapták meg,
amelyet az írónő, Póda Erzsébet a helyszínen dedikált is számukra. Az elkészült rajzok pedig
felkerültek a faliújságra.
Fontosnak tartjuk a mesefoglalkozásokat, ezért minden évben többször is
tartunk ilyen jellegű programokat. Valljuk, hogy a meseolvasás a
legjobb érzelmi intelligenciafejlesztő módszer és a minőségi időtöltés egyik legértékesebb
módja. A mesék kitágítják a valóságot, problémamegoldást hordoznak. A gyerekeknek
fejlődik általuk az alkalmazkodó-készségük, és megkönnyítik számukra a feszültségoldás
mindennapi nehézségeit.
Jelentős szerepük van a gyerekek értelmi és érzelmi fejlődésében
azért is, mert viselkedési mintákat nyújt számukra.